A mai napon olvasandó igeszakasz: 1Móz 22,4-14
4 A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről.
5 Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok.
6 Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt.
7 De Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő pedig felelt: Itt vagyok, fiam. A fiú megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van az áldozatra való bárány?
7 De Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő pedig felelt: Itt vagyok, fiam. A fiú megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van az áldozatra való bárány?
8 Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam. Így mentek tovább ketten együtt.
9 Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, rárakta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére.
10 De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és már fogta a kést, hogy levágja a fiát,
11 kiáltott neki az ÚR angyala a mennyből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyo
11 kiáltott neki az ÚR angyala a mennyből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyo
12 Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet.
13 Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. 14Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az ÚR gondoskodik. Ma ezt mondják: Az ÚR hegyén a gondviselés.
"Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, rárakta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra, a fadarabok tetejére ... és már fogta a kést..."- (1Móz 22,3-11)
Az éjszaka folyamán Ábrahám úgy határozott, hogy engedelmeskedni fog. Korán reggel fölkelt.
Ez elég különös, mert azt várnánk, hogy rettegve néz az új nap elé. Úgy tűnik azonban, hogy csak egy valamitől félt, mégpedig attól, hogy meggondolja magát. "Ábrahám fölkelt reggel."
És itt annak részletes leírása következik, amit Ábrahám tett miután felkelt. (Ez megint különös egy olyan írótól, aki általában mellőzi a részleteket.) Előttünk áll Ábrahám, amint felnyergeli a szamarat, maga mellé veszi a szolgákat, fát hasogat, hívja Izsákot. Csaknem olyan ez, mint egy film.
A kamera "közelképet" készít mindezekről a kis eseményekről. És amikor Ábrahám a háromnapos út végére ér (micsoda lehetőség arra, hogy meggondolja magát!), hasonló gondos felsorolást kapunk a 9. és 10. versekben - ezt idéztük a lap tetején - arról, ahogy megépíti az oltárt, elrendezi a fát, megkötözi Izsákot, lefekteti és nyúl a késért. Ezek a kicsiny részletek egyszerre csak fontossá válnak, és mindnyájukat meg kell jegyezni. Amikor így lépésről lépésre megteszi az előkészületeket, azt mutatja meg Ábrahám, hogy komolyan gondolja: megy, engedelmeskedik, azaz "rálép az engedelmesség főútvonalára". Semmit nem ér az az elhatározás, amit nem váltunk engedelmesen tettekre. A nagy döntéseket követniük kell az engedelmesség kisebb és nagyobb tetteinek. Vannak emberek, akik szerint a hit nagy szavakat jelent a tettek részletezése nélkül. Amikor Jakab Isten szolgája ismeretségbe került ilyen emberekkel, ezt írta: "Ábrahám a mi Atyánk nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor fiát, Izsákot felajánlotta az oltáron?" (Jak 2,21) Ketten mentek fel a hegyre. A fiú súlyos teherként vitte a fát. Sajátmaga feláldozásához. Az apa meg a kovakövet (a tűz csiholásához) és a kést. "Így mentek ketten együtt." Ez volt a legékesebben szóló hallgatás, amit valaha is feljegyeztek.
"Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök. Hiába keltek korán, és feküsztök későn, fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget."- Zsoltárok 127,1
Háromszor ismétlődik e néhány sorban az egyik legelkeserítőbb szavunk: hiába, hiába, hiába. Hányszor keserítette meg az életünket! Dolgoztunk, és nem jött meg az eredménye. Szerettünk, és csalódnunk kellett. Reménykedtünk, és nem jött össze semmi. Nem értettük, hibáztattunk másokat, talán magát Istent is, aki nem akar segíteni. Nem épített velünk, nem őrizte várunkat. De vajon vele próbáltunk-e építeni? Vajon az Ő városában éltünk, vagy azt kívántuk, hogy Ő költözzön be a mi városunkba? Úgy kértük-e, hogy "legyen meg a Te akaratod", vagy úgy, hogy "legyen meg az én akaratom, Te csak segíts, Uram!" - Micsoda ígéret: "Álmában is ad eleget." Annak, akit szeret. De a szeretet kétoldalú, úgy is mondhatnánk: annak, aki szereti Őt. Aki vállalja az Ő szolgálatát. Aki nem a maga céljainak szolgálatába akarja Őt kényszeríteni, hanem vállalja tőle kapott küldetését. Inkább vállald, amit Ő bíz rád, ott vár eredményed, boldogságod. Nehogy egész életed végeredménye az legyen: hiába volt, nem érte meg, hogy életet adott neked.
"Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, rárakta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra, a fadarabok tetejére ... és már fogta a kést..."- (1Móz 22,3-11)
Az éjszaka folyamán Ábrahám úgy határozott, hogy engedelmeskedni fog. Korán reggel fölkelt.
Ez elég különös, mert azt várnánk, hogy rettegve néz az új nap elé. Úgy tűnik azonban, hogy csak egy valamitől félt, mégpedig attól, hogy meggondolja magát. "Ábrahám fölkelt reggel."
És itt annak részletes leírása következik, amit Ábrahám tett miután felkelt. (Ez megint különös egy olyan írótól, aki általában mellőzi a részleteket.) Előttünk áll Ábrahám, amint felnyergeli a szamarat, maga mellé veszi a szolgákat, fát hasogat, hívja Izsákot. Csaknem olyan ez, mint egy film.
A kamera "közelképet" készít mindezekről a kis eseményekről. És amikor Ábrahám a háromnapos út végére ér (micsoda lehetőség arra, hogy meggondolja magát!), hasonló gondos felsorolást kapunk a 9. és 10. versekben - ezt idéztük a lap tetején - arról, ahogy megépíti az oltárt, elrendezi a fát, megkötözi Izsákot, lefekteti és nyúl a késért. Ezek a kicsiny részletek egyszerre csak fontossá válnak, és mindnyájukat meg kell jegyezni. Amikor így lépésről lépésre megteszi az előkészületeket, azt mutatja meg Ábrahám, hogy komolyan gondolja: megy, engedelmeskedik, azaz "rálép az engedelmesség főútvonalára". Semmit nem ér az az elhatározás, amit nem váltunk engedelmesen tettekre. A nagy döntéseket követniük kell az engedelmesség kisebb és nagyobb tetteinek. Vannak emberek, akik szerint a hit nagy szavakat jelent a tettek részletezése nélkül. Amikor Jakab Isten szolgája ismeretségbe került ilyen emberekkel, ezt írta: "Ábrahám a mi Atyánk nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor fiát, Izsákot felajánlotta az oltáron?" (Jak 2,21) Ketten mentek fel a hegyre. A fiú súlyos teherként vitte a fát. Sajátmaga feláldozásához. Az apa meg a kovakövet (a tűz csiholásához) és a kést. "Így mentek ketten együtt." Ez volt a legékesebben szóló hallgatás, amit valaha is feljegyeztek.
"Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök. Hiába keltek korán, és feküsztök későn, fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget."- Zsoltárok 127,1
Háromszor ismétlődik e néhány sorban az egyik legelkeserítőbb szavunk: hiába, hiába, hiába. Hányszor keserítette meg az életünket! Dolgoztunk, és nem jött meg az eredménye. Szerettünk, és csalódnunk kellett. Reménykedtünk, és nem jött össze semmi. Nem értettük, hibáztattunk másokat, talán magát Istent is, aki nem akar segíteni. Nem épített velünk, nem őrizte várunkat. De vajon vele próbáltunk-e építeni? Vajon az Ő városában éltünk, vagy azt kívántuk, hogy Ő költözzön be a mi városunkba? Úgy kértük-e, hogy "legyen meg a Te akaratod", vagy úgy, hogy "legyen meg az én akaratom, Te csak segíts, Uram!" - Micsoda ígéret: "Álmában is ad eleget." Annak, akit szeret. De a szeretet kétoldalú, úgy is mondhatnánk: annak, aki szereti Őt. Aki vállalja az Ő szolgálatát. Aki nem a maga céljainak szolgálatába akarja Őt kényszeríteni, hanem vállalja tőle kapott küldetését. Inkább vállald, amit Ő bíz rád, ott vár eredményed, boldogságod. Nehogy egész életed végeredménye az legyen: hiába volt, nem érte meg, hogy életet adott neked.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése